„Nagyszerű érzés, és a munkánkra adott támogató visszajelzés, hogy olyan sokan gyűltünk ma össze a Halász-kastélyban, hogy kicsinek bizonyul a legnagyobb termünk is.” - ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket Rodics Eszter, a Halász-kastély igazgatója a Szolnoki Művésztelep alkotóinak Jelenlét című kiállításmegnyitóján szombaton. A tárlatot Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Szolnok Város korábbi kulturális alpolgármestere nyitotta meg, L. Simon László országgyűlési képviselő köszöntőjét követően. A különlegesen gazdag és sokszínű gyűjteményt Wehner Tibor művészettörténész méltatta. A kastély a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendhagyó tárlatvezetésekkel és ingyenes nyitva tartással várja látogatót január 22-én, kedden.

A 116 éves, Magyar Örökség-díjas Szolnoki Mű­­vész­telep működésének legújabb, ma is tartó időszaka 2002-ben kezdődött, amikor a kolónia fennállá­­sának centenáriuma alkalmából felújított épületek átadásra kerültek. A Művésztelep nagyszerű művészeinek - Pogány Gábor Benő szobrászművész, Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész, Révi Norbert szobrászművész, Baráth Fábián szobrászművész, Fazekas Magdolna festőművész, Soosur Georgius festőművész, Király György festőművész, - alkotásai március 22-ig vendégeskednek a Velencei-tó környékének legszebb épületében.

Van egy hely az Alföld szívében, két folyó találkozásánál: szélfútta, porlepte vidék, zizegő nyárfákkal, lassan vonuló marhacsordákkal és barázdált arcokkal tarkított táj. Az 1800-as évek derekán a neves osztrák hadifestő, August von Pettenkofen volt az első művész, akit a térség varázslatos levegője magával ragadott, és aki ezt követően évtizedeken át készítette itt szenvedélytől átitatott táj- és életképeit, így vitte hírét a városnak és környékének világszerte. Elsősorban neki köszönhető, hogy a festők figyelme Szolnok felé fordult, és egyre többen látogattak el ide témát keresve.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Szolnok korábbi kulturális alpolgármestere megnyitóbeszédében röviden ismertette a Szolnoki Művésztelep 116 éves történetét, kiemelve, hogy a Művésztelep a mai napig nagyon fontos szerepet játszik a város életében. Az ott lakó és alkotó művészek szerves részét képezik Szolnok nyüzsgő és sokszínű kulturális életének. A Halász-kastélyban nyílt kiállítás meglepően új és szokatlan kontextusban mutatja be a régóta ismert műalkotásokat, ezzel újabb lehetőséget nyitva a művészet, az alkotóerő élvezetére.

L.Simon László köszöntőjében rövid történelmi és ehhez kapcsolódó kultúrpolitikai áttekintést követően arra a következtetésre jutott, hogy végül mégis Kassák tétele állja meg a helyét: művekkel csak művek vitatkozhatnak. A Szolnoki Művésztelep alkotóinak kiállítása pedig éppen erre jó példa.

A telep ma is igyekszik méltó lenni az elődökhöz a hagyomány és megújulás jegyében. Működését egész évben zajló sokrétű alkotótevékenység, rendszeres tárlatok, rendezvények, oktatás és kiterjedt szakmai kapcsolatok fémjelzik. A Szolnoki Művésztelep története több mint történet. Mintha nem is az időben zajlana, inkább valahol azon túl, ott, ahol a hely szelleme lakik. Ezen a környéken minden elmúlt dolog ma is eleven, és minden pillanatnyi mozdulat ősidők óta tart. Úgy tűnik, a jövőben is örökérvényű marad.

Wehner Tibor művészettörténész gondolatai szervesen kapcsolódtak a fentiekhez, a kiállítást méltató beszédében:

„A művészeti ágak, az alkotóterületek, a műfajok és a formák, a kifejezőeszközök mellett üdítő változatosságú a művek stílusa, világlátása is: a természethez, a valósághoz kötődő ábrázolásmódok, a konkrét, vagy a stilizálás különböző fokozataival élő valóságidézések, az expresszív kifejezések, a szimbolikus megjelenítések, a jelszerű képi és plasztikai sűrítések egyként fellelhetők ebben a kollekcióban. Az összefűző jegyek után kutatva talán a valósághoz, a természethez kapcsoló jegyek meghatározó jelenlétére emlékeztethetünk, amelyektől Szolnok művészete nem távolodott el korábban, és nem távolodik el napjainkban sem: az absztrakció, a teljes elvonatkoztatás szférájába nem lép át. Úgy vélhetjük, hogy ezek az alföldi városban kulminált művészeti erők, ezek a Tisza-menti tájban megérlelt mondandók, ezek a jelenkori szolnoki művészeti üzenetek varázslatosan érvényesülhetnek, szólalhatnak meg itt Kápolnásnyéken, a dunántúli táj pannon környezetében.”