Az egykor díszes, szépen gondozott tájképi kert nyomokban őrizte még egykori elrendezésének maradványait, így a történelmi áttekintés után a XX. század eleji állapot visszaállítása volt a cél.
A történeti telepítésből származó növényzetet megőrizték, a kert útrendszerét az eredetihez hasonló módon visszaállították, a sétányt szobrok díszítik. Látható Pető Hunor képzőművész Klebelsberg- és Petőfi-szobra, Pogány Gábor Benő Széchenyi Istvánt ábrázoló alkotása, illetve Kontur András Szent István-domborműve és a Napot ábrázoló absztrakt kőszobra is. 2024 nyarán avatták fel Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész eddig fel nem állított Móricz Zsigmondot ábrázoló mellszobrának bronz változatát, amelyet Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész, Somogyi József egykori tanítványa készítette el Baráth Fábián szobrászművész közreműködésével. A park utcafrontján helyreállították a megfeszített Krisztust ábrázoló családi kőkeresztet is, illetve itt áll Kontur András domborműve is: Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. A kastély szobor- és domborműparkja, az úgynevezett közéleti emlékfal folyamatosan bővül. 2020-ban készült el az 1920-2020 trianoni emléktábla, mely Pogány Gábor Benő alkotása és a Pokorny Attila által készített Apponyi Albert dombormű is. A szoborpark és emlékfal célja a vizuális esztétikai élmény, valamint a történelmi tudatosság és a kulturális emlékezet megerősítése.
Móricz Zsigmond (Somogyi József alkotása)
Móricz Zsigmond mellszobrot avattak a kápolnásnyéki Halász-kastély parkjában