Turisztikai Évadnyitó és a Velencei-tóért díj átadása.
Június 6-án a Velencei-tó mellett, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban került sor a Velencei-tavi Turisztikai Évadnyitóra és a Velencei-tóért díj ünnepélyes átadására. Az idei évadot Janó Márk, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára nyitotta meg, majd Tubel Zoltánnak, a velencei-tavi vízi sportélet legendás alakjának adta át a Velencei-tóért díjat. Ünnepi beszédében a természet, a sport és a közösségi élmények iránti tisztelettel szólt a tó térségéről. A megnyitót követően a résztvevők szakmai előadásokat hallgathattak meg: elsőként Horváth Angéla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója szólalt fel, ezt követően Bodrogai László Anzelm, a Kodolányi János Egyetem Aktív- és Ökoturisztikai Kutatóintézetének vezetője tartott előadást. A sort Pálinkás Imre Pál, a MOHOSZ Velencei-tavi kirendeltségvezetője zárta. A szakmai előadások a Velencei-tó jövőjét, vízállapotát, természeti értékeit és turisztikai lehetőségeit járták körül.